itt folytatom: http://schrodinger-lany.blog.hu/

Hanna-blog

Hanna-blog

Csillámpónis királylány

2015. augusztus 22. - Printempsfille

Néhány jelzőt, jellemzést nem egy embertől hallok folyamatosan. A legjellemzőbbek: királylány – egymástól független emberek királylányoznak, azt hiszem, a naivitásomra céloznak, színes, rózsaszín buborékok és csillámpónik vannak a fejedben – ezzel meg, gondolom, az unikornis farmomra céloznak.

magicponies_02.jpg

Norberttől például sokszor hallom, hogy ki kéne pukkasztani a buborékokat, amiktől nem látom reálisan a világot. Hülyeség! Akkor színes szappanmassza lenne a fejem, az jobb?

Tegnap találkoztam pár SM beteggel. Valaki kezdő SM-es, valaki már húsz éve az. Egész fantasztikus az SM-ben, hogy újra és újra fel lehet belőle állni. Fizikálisan mindenképp. Bekerülsz a kórházba bénultan, majd felállsz belőle. Kétszer, háromszor, százszor! Lelkileg más kérdés. Lelkileg kissé nehezebb újra emberfomát ölteni. Arra a következtetésre jutottam, hogy ha megpróbálok soha nem látott és tapasztalt (mármint tőlem nem látott és tapasztalt) módon odafigyelni a lelkemre, az sokat segít majd abban, hogy jól legyek. Elkezdtem dolgozni a boldogságért: kipróbálom, amihez kedvem van (hamarosan, remélem a siklóernyőt), amit eddig nem tettem, utazom, csak olyan munkahelyen dolgozom, ahol nem stresszelem magam, eljárok sportolni (mondjuk, mostanában kevesebbet), elkezdek önállóan élni, írók,újra nekivágok az egyetemnek. Azt gondolom, ezek mind-mind kellenek ahhoz, hogy a sok lelki nyomorékosságomat (mert sérült ember vagyok lelkileg, ez száz százalék) megtámogassam mankókkal, amiket végül el is dobok majd!

Igen, most jó nekem, és nem gondolok a jövőre, ignoráltam azt a lehetőséget, hogy mi lesz, ha nem lesz jó. Anyu szavai lebegnek előttem: a folyót akkor ússzuk át, amikor odaérünk. Addig meg teszek rá! Nem akarok többet a múlt vagy a jövő miatt aggódni, mert akkor újra mozgásképtelenné teszem a lelkem!

És igen, nem tudok úgy élni a valóságban, ahogy azt például Norbert képzeli. Folyton megyek, folyton csinálok valamit, folyton új dolgokat próbálok ki, folyton új terveim vannak, folyton ötletelek, folyton átkelek a szivárványhídon a csillámpónimmal a fejemben. Mert nekem így jó.

Tegnap a találkozón az egyik lány megkérdezte:

- Te tényleg azt képzeled, hogy soha nem fog romlani az állapotod, és mindig rózsaszín felhők vesznek majd körül?

Kicsit meglepett a kérdés. Nem azért, mert triviális a válasz (igen), hanem, mert hirtelen mégis elképzeltem azt, hogy viharfelhők gyűlnek, és egy villám darabokra szaggatja a rózsaszín felhőimet, leomlik a szivárványhíd, és a csillámpónim kehes lesz.

„Tényleg azt képzelem, hogy ez az állapot hosszú távon tartható?” – tettem fel én is a kérdést magamnak. Tényleg azt képzelem. Ha minden stimmel, ha a boldogságterápiám működik, igen. De ha nem, akkor se történik semmi, mert láttam azt a nőt, aki húsz éve beteg, és nagyon jól néz ki. Majd felállok, ha kell. Bármiből. Addig meg repkedek a csillámpónimon a rózsaszín felhőim között.

A bejegyzés trackback címe:

https://hannablogol.blog.hu/api/trackback/id/tr677725094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása