itt folytatom: http://schrodinger-lany.blog.hu/

Hanna-blog

Tilos az Á

2013. január 09. - Printempsfille

Az első tanácsok így hangzottak három éve: ne erőltesse meg magát és ne stresszeljen.

Oké – nyugtáztam a lehető legmeggyőzőbben, de persze fogalmam sem volt, azt hogy kell. Az elsővel azért voltam bajban, mert mit jelent az, hogy megerőltetés? Lelki szemeim előtt keményen dolgozó bányászokat, nehéz fizikai munka alatt roskadozó asszonyokat, súlyzó alatt küszködő piszkafákat láttam.

Szóval, hol a határ? A vizsgadrukk stresszgombóccá változtatott, egy állásinterjú szintén, egy szimpla randiról nem is beszélve! Ezek persze izgalmak. Például szinte teljesen biztos volt, hogy mehetek pótvizsgázni, ha egy vizsga előtt nem izgultam. Amikor munkát kerestem, mindenhol elvárás volt a stressztűrő képesség, úgyhogy ez volt az a pont, ahol megállapítottam, hogy a világ nem Hanna-kompatibilis. Kicsit haragudtam is. Mindenki stresszel, ne szórakozzanak már velem, hogy még Buddhává is kell válnom! Elég kiborító a tény, hogy nem mehetek napra és forró vízbe, melegbe, bár ezzel is volt bajom. Mi a forró: a kádvíz, a hajszárító, a szauna? Először úgy éreztem, minden tilos. Inkább nem kockáztattam. Nem csináltam semmit, nehogy megerőltessem magam. Nem mentem sehová, nehogy stresszeljek (ennek csak az volt az ára, hogy anyám nyugtatókon élt). Nem mertem megnyitni a forró vizes csapot, csak épp egy csöppet, hogy ne fagyjak meg a jéghideg zuhany alatt. Nem szárítottam meg a hajam és ez csak azért nem járt súlyos hajveszteséggel, mert éppen nyár volt és hamar megszáradt anélkül is.

Aztán tiszta vizet öntöttünk a pohárba a dokimmal: zuhanyzáshoz engedhetek több meleg vizet, de forró vizes fürdőt ne vegyek, a hajszárítót használhatom (mondta kis mosollyal a szája sarkán), szaunába szigorúan tilos mennem, ahogy napra is, de elmehetek nyaralni (egy kevés ideig fontolgattam, hogy Finnországba költözöm, de nem szeretem a vodkát). Elmehetek nyaralni, de nem napozhatok, ne legyek napon 11 és 16 óra között, ha bemegyek a vízbe, akkor is legyen rajtam szalmakalap és napszemüveg (tehát a víz alatti kézenállásos mókámnak búcsút inthetek). Nem kaphatok elektromos kezelést (amikor még nem tudtam, hogy ez a fürdőkben használatos gyógykúrára vonatkozik, egészen megkönnyebbültem, hogy villamosszékben már biztos, hogy nem halhatok meg, amennyiben az kezelésnek számítana). Nem mehetek gőzfürdőbe (pedig fanatikusan imádtam, akárcsak szaunázni). A megerőltetésre vonatkozólag: nem emelhetek nehezet. Amikor megkérdeztem, mi a nehéz, azt mondta, 5 kiló. Na, ne már!- gondoltam, emlékezvén rá, hogy egy komolyabb bevásárlás is meghaladja ezt a limitet. A későbbi gyógytornászom még annyit fűzött hozzá, hogy mindent csak addig csináljak, amíg jól esik. Tudja, hogy bírnék többet is adott esetben, de ha ez túl nagy megerőltetéssel járna már, hagyjam abba. bármi is az. Egyébként ez volt az egyik legjobb tanács.

bowling.jpg

Szépen lassan kezdtem megtapasztalni, mi a sok és igényeltem volna egy könnyű, kicsi, kerekes táskát (nem bőröndöt), amit nem hercegnős vagy táncos filmes főszereplős.

Természetesen kiválasztottam egy nem könnyű hangszert, a csellót és 600 oldalas könyvekkel mászkáltam, amikor hálásan üdvözöltem a tableteket a piacon. A világvégére nem spájzoltam be, mindig csak annyit cipeltem ételből is, amennyire szükségem volt. A tornát mindig abbahagytam, ha tudtam, hogy a következő mozdulat már sok lesz. Bár nem éreztem úgy, hogy megfosztanám magam a társasági élettől, azért néha elkenődtem, ha valamiben már nem tudtam teljes erőbedobással részt venni, mert hamarabb elfáradtam, mint azelőtt.

Pár napja elmentünk bowlingozni. Az hagyján, hogy nem tudok nekifutni, de még a legkisebb golyó is nehéznek bizonyult. Elsőre éreztem, hogy elég volt, de még gurítottam párat, emlékezvén, hogy anno 110 pontot simán elértem. Most Superman pozícióban repültem a golyóval, és legtöbbször egyet, vagy egyet sem találtam el a bábúk közül. összesen 35 pontot értem el, ha jól emlékszem. Néha nehezen ismerem be, hogy gyengébb vagyok. Igazából ez a legnehezebb feladat.

biliárd.jpg

Inkább áttértünk a biliárdra, amit Ten már annyira megtanított nekem, hogy megnyertük a játszmát. Igaz, jobban hangozna, hogy pontos számításaimnak köszönhetően, de tulajdonképpen szerencsével.

Másnap egész nap szúrt a szívem, ólomkatona táncolt a mellkasomon és ez volt a biztos jele annak, hogy megerőltettem magam a bowlingnál.

Nem gondolom, hogy nem szabadna a határokat feszegetni. Csak tudni kell, hol kell megállni és váltani. Bowling helyett biliárd. Ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

https://hannablogol.blog.hu/api/trackback/id/tr575009206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.