itt folytatom: http://schrodinger-lany.blog.hu/

Hanna-blog

Hullámzás

2013. január 31. - Printempsfille

Nemrég megkérdezték tőlem, miben változtatott meg a betegség. Pörögtek az agytekervényeim, mint a fogaskerekek (rozsdás, komótos mozgású fogaskerekek). Közben hallottam:
Én sajnos már nem vagyok olyan aktív. Nem is tudom, hamarabb elfáradok. Régen pörgős voltam, hiányoznak a bulik- mondja az egyik lány.
Igen, igen, a fáradtság!- kontrázik egy férfi-, míg nem voltam beteg, ki akartam menni külföldre dolgozni. De így...
Nem tudom, mit mondhattam volna, hogy bebizonyítsam együtt érző képességem, így csak őszintén válaszoltam:
Én ugyanúgy járok bulizni most is. És én most is kimennék külföldre dolgozni.
Szinte legelőször a tánc kezdett hiányozni, mikor már kezdtem felépülni a bénulásból anno. Nem sokkal előtte még amerikai stepp táncra jártam (Ginger Rogers és Fred Astaire videókat néztem), egy időben összefolytak a nappalok és az éjjelek, annyit buliztam, aztán elvágták.


Szerencsés vagyok. Az új immunrendszerem, a tysabri véd, nem fáradok el olyan hamar és tök egészségesnek tűnök, sőt, legtöbbször el is felejtem, hogy van valami gikszer velem.
Az sm találkozón, ahol ez a beszélgetés elhangzott, szinte mindenki makk egészségesnek néz ki. Az egyik lány terhes. Úgy örülök mások babavárásának, hogy kezdek gyanús lenni magamnak. Jó, jó, akarok gyereket, de így megbolondulni mások gyerekéért...gondolom, ez nem normális. Vagy az?
Sokaktól, sokszor hallottam: csodálatos érzés megfogni a kismama hasát, amikor rúg a gyerek. Költői túlzás!- gondoltam. Oké, klassz, de azért nem kell elragadtatni magunkat!
De el kell!
Amikor a kezem alatt hullámzott az apró test, mint aki a világmindenség energiáját lőtte belém kézrátétellel, én (bevallom) elgyengültem, megsemmisültem. És persze azonnal gyereket akartam. Ten -mert ő is eljött velem a találkozóra- csak szkeptikus mosollyal nyugtázta:
Mire haza érünk, elmúlik.
Hogy vághatnék bele a gyerekvállalásba, mikor még be kell fejeznem a sulit? Meg még nem is jutottam el Új-Zélandra (ez egy természetes és mindennapi kívánság). Arról nem is beszélve, hogy még építenem kell a karrierem!
Baromság!
Félek. Félek, hogy gond lesz a terhességgel, a szüléssel, a gyerekkel. Félek, hogy ha abbahagyom a Tysabrit, brutálisan, és ismert hirtelenséggel leromlik az állapotom. Félek, hogy ha nem hagyom abba most, a 3. év kapujában, akkor jelentkeznek a mellékhatások.
Na és persze ott vannak az überfontos kérdések: mit mondok majd a gyerekemnek Istenről? Hogy tanítom meg neki, mi a jó és mi a rossz? Hogy engedem, hogy szabad legyen és szorítom bizonyos kötelező korlátok közé? Hogy leszek jó anya?
De ahogy anyu és Ten is mondja: a folyót akkor ússzuk át, ha odaérünk a partjára. Szóval, ezen még ráérek gondolkozni.
Ami most már nem tűr halasztást, az az étkezésemen való változtatást (mióta is mondom, hogy változtatok, 1 éve?).
Macerás úgy vásárolni, hogy mindennek fél óráig nézem az összetevőit és közben -igazi házsártos vénylány módjára- puffogok, hogy a bio boltban drága és már a vetőmagok se olyanok, mint régen.
Ha egyszer véglegesen felfedezem, hogy mit ehetek, leírom. Egyelőre a tejcsokiról áttértem az étcsokira (azért csoki nélkül nem élet az élet!), kókusz- és rizstejet iszom a kávéhoz (azért kávé nélkül nem élet az élet!), teljes kiőrlésű zsömléket, gyümölcsöt, zöldséget, nem hidrogénezett margarint, hanem vajat veszek és nyomelemekkel pumpálom a másodlagos immunrendszerem.


DSC00624.jpg

Tíz napra kiütött egy vírus-szerű valami. Jobb híján ezt mondta az orvos. Normális esetben 3 nap alatt túl lettem volna rajta, de az sm meghosszabbítja a gyógyulási fázist. Vagyis: a tysabri küzd a kórokozóval.
Kiábrándító, bármely ágát is nézem az orvostudománynak, hogy mennyire nem képzik tovább a dokikat, illetve milyen sok a találgatás. És milyen sok a félrediagnosztizálás, elrontott műtét. És itt nem arról van szó, hogy elrontasz egy hírlevelet, javítsd ki (velem megtörtént), hanem itt számít a pontosság, a gyorsaság, a precizitás. Nem lehet félrediagnosztizálni (velem megtörtént), mert egészen sok múlhat rajta: életek, életminőségek. Gondoljunk csak vissza a legelső párbeszédre!

A bejegyzés trackback címe:

https://hannablogol.blog.hu/api/trackback/id/tr965055697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.