itt folytatom: http://schrodinger-lany.blog.hu/

Hanna-blog

Tücsökciripelés

2013. június 13. - Printempsfille

Olykor, mintha tücsökciripelésként suhanna el mellettem a világ. Mint egy filmjelenetben: állok középen és halk, folyamatos cirip-cirip mellett foszlik semmivé, törik szilánkokra a világ. Egyszerre nézem külső szemlélőként és belső résztvevőként a történteket. Belső szemmel: minden lelassul, oldalra nézek és a mozgólépcső komótosan gördül alá. Emberek tétova léptekkel távolodnak és közelednek. Külső szemlélőként: éles üvegdarabok suhannak el a fülem mellett, ennyi maradt a felgyorsult világból.

vilag.jpg

Fáj a fejem.

Hogy miért mentem el kyudozni, azaz japán íjászatot tanulni (mert elmentem, az kétségtelen)? Mert szeretek lőni, mert azt hiszem, ugyanolyan vagyok, mint régen, ugyanannyit bírok, ugyanúgy teljesítek, nem tudok magamra másként tekinteni. Nem veszem észre, mikor vagyok fáradt, csak a végkimerültség szélén, nem veszem észre, mennyit gyengült a kezem, csak mikor már remeg.

Mikor első alkalommal beléptem a tornaterembe, nagyon izgultam. Rossz szokás. Ami miatt rövid időn belül felengedtem, az a remek társaság. Mindenki segítőkész, figyelmes és ami elsőre a legfontosabbnak tűnt: tanítják az íjászatot, a technikát! Az edzőt egyszerűen csak Zseniális teknősnek hívom (Songoku után szabadon). Igaz csak azért, mert mikor még csak hallottam róla, még nem tudtam, hogy nem 70 éves...  És nem teknős...

Az első alkalommal szembesítettek azzal a kérlelhetetlen ténnyel, hogy türelemre szükségem lesz, hogy mindent pontosan elsajátítsak. Jó, tehát türelem… olyat lehet venni valahol? Úgy is fejlődnöm kell: amikor hatodszorra, tizenhatodszorra és huszonhatodszorra is elszúrok valami apróságot, amire akár oda is figyelhettem volna, akkor nyer értelmet ez a szó: türelem.  Nagyobb terpesz, távolabbra a kéz, egyenesen, csuklóra figyelj, le a vállat, húzd feljebb, lejjebb, jobban, csavarás, ne menj a vesszőért, hajolj meg!

A végére nem érzem az ujjbegyem. Érzéketlen. Ez normális? Mondja meg valaki, hogy ennek így kell-e lennie vagy az sm miatt van! Éjjel nem érzem a bal lábam külső felét egy sávban. Csiklandós, zsibbadós, kellemetlen érzés, de nem fáj. Egy sávban és néha plusz körkörösen nem érzem a húsom, bőröm. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy le is önthetném forró vízzel, vagy bele vághatnék egy tört. Nem teszem. Nincs tőröm.

Ma kint volt a szabadban az edzés. Friss levegő, zöld fű… vállat le, emeld följebb, nagyobb terpesz, lő! Szép volt!

loves2.jpg

Heti ötször dolgozom, kétszer nyomdába járok, hogy megtanuljam a nyomdatechnikákat, heti háromszor-négyszer sportolok (ha eljutok aquafitnessre is), olykor nyelvtanfolyamra és suliba is járok, készítgetem a megígért weboldalakat, emellett önállósági projektbe is kezdtem (mióta lebénultam –és nem számít, hogy már újra járok - anyu túlzóan gondoskodik rólam, most őt is le kell szoktatni az elkényeztetésről és magamat is). Norbert barátom legutóbbi levelében megkérdezte – nehogy valami bagatell félreértés miatt ne legyek tisztában vele: Hanna, te tudod, hogy egy nap csak 24 órából áll?

Igen, de meg akarom tanulni a kiadványszerkesztést, a webprogramozást, a filmkészítést, a webdesignt, a seozást, az íjászatot, a lovaglást, a csellózást, a teljes önállóságot, a francia, orosz nyelveket és még rengeteg dolgot!

Mindent meg lehet tanulni, csak akarni kell. Az sm-mel is együtt lehet élni! És majd úgyis jön egy hiperszuper megoldás, ami eloszlat minden rejtett vagy kimondott félelmet. Csak türelem!

A bejegyzés trackback címe:

https://hannablogol.blog.hu/api/trackback/id/tr295360702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.