itt folytatom: http://schrodinger-lany.blog.hu/

Hanna-blog

Gyengék és erősek

2014. október 05. - Printempsfille

 

 

Van valami, amit nagyon meg kéne tanulnia mindenkinek (jó, sok ilyen van): nem szabad feladni. Pff…borzasztóan unalmasan,elcsépelten hangzik, tudom. De hát ez van, tényleg nem szabad feladni!

Óriási nagy élettapasztalatommal (tessék érezni az iróniát) tudom, hogy van az a lehetetlenül kiábrándító pont, illetve összefüggő szakasz általában, amikor egyszerűen képtelenség előre tekinteni. Amikor megfulladsz és csak a múltban vagy képes tovább létezni, amikor siratsz, nem érted, hogy történt és fogalmad sincs, mit lehetne még tenni a nyamvadt életedben. Terhessé válik az élet: a szerelemnek lőttek, vagy az egészségednek annyi, vagy nincs pénzed, illetve egyéb (ha az egyéb kategóriát választja, kérem, írja be, hogy mire gondol).

Ennél a pénz dolognál álljunk meg egy picit. Ki mit vesz a pénzből? Ki mire használja?

Vehetsz belőle új, márkás ruhát, egyedi cuccot, hogy kitűnj a tömegből, kocsit, hogy gyorsabb legyél, utazást, hogy szabad legyél. Hóhó!

Milyen abszurd, nem? Szabadnak születsz, minden ember szabadnak születik, mégis azon görcsölsz egész életedben, hogy meg tudd engedni magadnak a szabadságot. Anyagilag.

tonál.jpg

Mások döntik el, hogy hol és milyen feltételek mellett lakhatsz (vegyél lakást), mások döntik el, hogy mi számít értéknek az adott társadalomban (földműves vagy orvos végzettség), van egy keret, amiben élned kell. És ahhoz, hogy szabad legyél, sokat kell keresned.

Ha kiszorulsz a keretből, az baj. Akkor nem lesz munkád, lakásod, pénzed. Vagy nem lesz egészséged. Az egészség is egy elvárandó, alapkövetelmény (jogsit is csak úgy adnak).

És ha kiszorulsz a keretből, onnan nagyon nehéz talpra állni, még akkor is, ha a hátad közepére kívántad a keretrendszert. De munka, lakás, egészség, pénz kell.

Valahogy muszáj megtalálni azt a lehetőséget, amivel ki tudod rángatni magad a gödörből!

Amikor diagnosztizáltak, a doki első megjegyzése az volt, hogy váltsak munkát, szakmát.

Mi van?

Nem végezhetek fizikai munkát (akkoriban pincérnősködtem a főiskola mellett), mert az beindítja az sm-et (jó perverz ez az sm, gondoltam).

Na, jó, de mit csináljak? Persze, hogy gőzöm sem volt arról, hogy mihez kezdhetnék, de azonnal otthagytam a munkámat, mert azt azért felfogtam, hogy a doki nem viccel, tényleg lépnem kell. A következő melóhelyem totál messze volt az elképzeléseimtől, de nyugis volt. Túl nyugis. Uncsi, de nem erőltettem meg magam. Az más kérdés, hogy így is beindult az sm.

Amikor Dr. SM. közölte, hogy van 3 napom, hogy eldöntsem, melyik gyógyszert választom, megint értetlenül, kétségbeesetten álltam a dolog előtt.

Mi van?

Nem is érdekelte, akarok-e egyáltalán gyógyszert, annyit engedett, hogy kettő közül válasszak.

Fel sem merült bennem, hogy tiltakozom a gyógyszeres kezelés ellen. Nyílván kitapasztalták már a kezelés menetét, nyilván nem véletlenül van doktori diplomája, nyilván tudja, miről beszél. És utálom a blabla ezoterikus megoldásokat.

Rémálmokkal és hallucinációkkal teli három nap várt rám. Döntöttem egyszer, aztán döntöttem még egyszer és harmadszor is.

Tudtam, hogy a Rebif belövő pisztolyával kell szurkálnom magam, tudtam, hogy milyen mellékhatásai lehetnek a Tysabrinak, tudtam, hogy rizikós folytatnom 3 év után a Tysabrit, tudtam, hogy minden gyógyszer egyfajta méreg, és azt is tudtam, hogy nincs más választásom.

Egyetlen egy dolgot akartam, de azt mindennél jobban: élni. Nem életben maradni, hanem ÉLNI.

Nem vagyok egyedülálló ebben, rengeteg kivételes embert ismertem meg, akik borzasztó erősek (és most nem a fizikumukra gondolok).

Ugyanakkor megdöbbentően sok gyenge emberről hallok. Egészséges gyengékről. Akik azért hagyják el a férjüket, mert agydaganattal kórházban fekszik a férfi (már nem, tök jól van, de akkor úgy tűnt, nem lesz már jól), akik azért szakítanak valakivel, mert kiderül, hogy az sm beteg. Ettől rettegtem én is az elején. Hiszen, ki az, aki ilyesmit elviselne?

Az erős embereknek ez nem számít. Az erős embereknek nem az számít, hogy milyen ruha van rajtad, vagy hogy milyen az autód, van-e lakásod, mennyit keresel, egészséges vagy-e. Ez mind a felszín.

Nemrég megismerkedtem egy sm-es sráccal. A feleségétől egyszer megkérdezte az egyik barátnője, minek van a sráccal, simán kaphatna egy egészségeset is.

Azóta a feleség és a srác babát vár, a barátnő meg – gondolom - már nem annyira barátnő.

munka.jpg

Engem hidegen hagynak a márkás ruhák, nem érdekel, mi van rajtam, nem érzem magam többnek tőle, autót nem vezethetek, mert a fél szememre szinte vak vagyok, lakásom nincs, de van egy remek munkahelyem, szerető családom, olyanokkal vagyok körülvéve, akik magasról tesznek rá, hogy beteg vagyok-e vagy sem, ez nem számít.

A pénz persze kell: hogy tanulhassak és szabadságot vehessek. És egyszer, remélem, majd az összes pénzemet arra költhetem, hogy másoknak segítsek. Pfff…ez is elég kampányszövegnek hangzik. De tényleg.

Mert a szabadság és az élet mindenkinek jár. Gyengének és erősnek is.

A bejegyzés trackback címe:

https://hannablogol.blog.hu/api/trackback/id/tr746760411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.