itt folytatom: http://schrodinger-lany.blog.hu/

Hanna-blog

És akkor mi van?

2014. november 19. - Printempsfille

 

Van egy tabletta. Elég speckó: a színe meghatározhatatlan, az íze tetszésszerű (tudom, hogy  a kreatívaknak rögtön eszébe jutott Harry Potter), hatása felülmúlhatatlan.  Alkalmazása: amikor szükségét érzi az ember, mellékhatása: boldogság.

happy.jpgfotó:pinterest.com

Ez a lesz@rom tabletta. (Nem akarom, hogy drogfogyasztással vagy arra való buzdítással vádoljon bárki, ezért leszögezem még így az elején: ez csak egy elképzelt tabletta, nem tényleges kedélyjavító.)

Vizsgák előtt kikészültem, stresszeltem, rágörcsöltem, elfehéredtem. A szokásos. Most már érthetetlen ez a túlzásba vitt izgalom. Ma már csak bevenném a tablettát.

A helyzet ugyanez volt pepitában a munkahelyeimen: rágörcsöltem, hogy mit fog szólni a főnök, hogy fog reagálni. Plusz ott még az erős hangulatingadozásokkal is számolni kellett. (Mondjuk, a vizsgáztatónál is, illetve szimpátia faktorral.) A megoldás ma már ugyanaz: tabletta.

Igen egyszerű: ha belekeveredek egy váratlan helyzetbe, felteszek magamnak egy kérdést: és akkor mi van? Lehet tovább élni így is? Illetve van a problémámra megoldás?

Aztán megadom rá a választ. Egyetlen egy pillanat volt, amikor nem volt egyértelmű a válasz, de az a fájdalom már elmúlt, úgyhogy szót se érdemel. Minden más esetben, bármilyen kilátástalan is volt a helyzet (és néha nagyon az volt), a válasz ugyanaz: persze! És van.

Megoldás-orientált vagyok. Van egy főnököm, aki egyszer azt mondta, ha valami történik vele, ami akár veszekedésre is okot adhatna, ő azonnal a megoldásra koncentrál. Na, mondjuk, én veszekszem bizonyos esetekben. Például párkapcsolati esetekben (mindig mondom, hogy a párkapcsolat izé nem nekem való). Néha meg lassú vagyok, lassan ocsúdok, hogy ez is egy olyan helyzet, amikor a megoldást nekem kell megtalálni. Kényelmes és bamba vagyok.

De amikor kell, akkor azonnal azon agyalok, hogy oldjam meg a helyzetet. Még mindig vallom, hogy olyan nincs, hogy nincs. Milyen szó egyáltalán az, hogy nincs? Ha valami van, az van, a van a viszonyítási alap, vagyis a nincs csak a vanhoz képest nincs, amúgy van.

Azt mondják, a sclerosis feledékenységgel jár. Nem tudom, azt a kérdést is mindig megkapom a kórházi teszteken, hogy tudok-e egyszerre két dologra koncentrálni. Nem, de sosem tudtam. Belemerülök valamibe és úgy maradok, ha koncentrálok. Állítólag még a nyelvemet is kidugom egy picit. Hát, hogy nyomatékosítsam, komoly munkában vagyok! Az egyik kolléganőm épp ma jegyezte meg: Jó, Hannát elvesztettük…belemerültem valamibe. Ilyenkor szoktam megkapni anyámtól: apád lánya vagy!

Szóval, a sclerosis feledékennyé tesz…

Múltkor kivettem a bankomatból tízezer forintot és elfelejtettem elrakni. Gondolom megszólalt a telefonom, nem sípolt a gép, hogy hé, vedd már el a pénzed, szóval, nem vettem el.

Sajnos nem engedhetem meg magamnak, hogy tízezreket dobáljak ki az ablakon naponta, mégis bevettem a tablettát. És akkor mi van? Tudok nélküle élni? Tudok.

Mondhatni könnyelmű lettem. De nem sajnálom. Jobb, mint streszelni és görcsölni, emészteni magamat, kiborulni, összeomlani. Jobb azonnal elfelejteni és élni tovább.

Már nem görcsölök a megmérettetések előtt (bármilyen jellegű legyen is), nem stresszelek a főnök miatt, nem izgulok a jövőm miatt.

Mert  ha elképzelem a legpocsékabb dolgot, akkor felteszem magamnak a kérdést: És akkor mi van?

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hannablogol.blog.hu/api/trackback/id/tr506917103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.