itt folytatom: http://schrodinger-lany.blog.hu/

Hanna-blog

Mert mindenkinek van egy álma (lálálá)

2015. április 20. - Printempsfille

Amikor látok egy hajléktalant, egy WC-s nénit, vagy valakit, aki láthatóan nem elégedett a sorsával, munkájával, mindig meg akarom kérdezni, mi akart lenni gyerekkorában. Mire vágyott? Mi volt az álma? Persze, tudom, sokszor megkérdezték már a hajléktalanokat, hogy csúsztak le, hol rontották el, de én nem erre lennék kíváncsi, hanem arra, miben voltak jók gyerekként, fiatalként, mit akartak elérni, mire vágytak. És már meg is szólalt a fejemben az ismert dal: mert mindenkinek van egy álma…

De ez a kérdés akárkire igaz lehet, mert nagyon sokan végeznek olyan munkát, ami fényévekre (egy másik galaxisban) van attól, amit szeretnének csinálni, és azt érzik, fekete lyuk peremén táncolnak minden egyes munkanapjukon.

Bár a Lauderre szerintem nem jellemző, hogy valaki a fekete lyuk szélére, vagy bele, közelébe kerüljön (én csak rózsaszín, szívecske keretes szemüvegen keresztül tudom szemlélni a munkahelyemet), ott sem derül ki feltétlenül, hogy ki miben jó. Remek a tehetségfejlesztés az iskolában, a gyerekek ott és úgy bontakoznak ki, ahogy szeretnének. De mi van a felnőttekkel? Ki tudja, ők miben jók? A tanításon, az informatikusságon, a titkári dolgokon, a könyvtárosságon vagy akár az igazgatói dolgokon túl. Kit mi érdekel, ki miben teljesedik ki (még)?

A nagyszerű az, hogy ma volt lehetősége mindenkinek, hogy megmutassa a rejtett fiókjában lapuló titkos tudományának egyik darabját, vagy akár receptjét. Vagy bármit, amivel úgy érezte, hozzá tud járulni a közösséghez. Állandóan felvetődik sulin belül is, hogy miből is áll a mi közösségünk. Hát, én nem tudom definiálni, de hogy ma nagyon éreztem, az biztos.

img_0979.JPG

Én könyvbemutatót tartottam. Bemutatandó könyv nélkül, mert a hivatalos megjelenés május végén lesz, az SM világnapon. Csak kinyomtattam a borítót, pár oldalt, hogy megmutassam, felolvashassak és reggel vettem 10 mini kakaós csigát meg csináltam 10 könyvjelzőt, hogy egy kis meglepivel várjam a nagyérdeműt. 9-en regisztráltak az internetes űrlap szerint, gondoltam, hátha betéved még egy ember rajtuk kívül,ezért  mindenből 10 lesz, az a kerek, az a biztos. Igen, igazam lett, volt, aki regisztráció nélkül jött: kb. 10-en. Összesen 20-an lehettünk! 20 szempár figyelt engem. Kedves, bíztató szempárok, de én be voltam tojva. Iszonyúan izgultam. Valahogy csak elkezdtem, felolvasásnál megcsuklott, remegett a hangom, a kezeimet összevissza tördeltem, vagy szamárfület hajtogattam a papíroknak az ölemben. De a figyelem töretlen maradt végig: érdeklődtek, kérdeztek, borzasztó cuki volt mindenki. Egyszerűen éreztem, ahogy a sok szeretet középen összecsap egy örvényben és magába szippant.

20 percesre terveztem, egy órás lett. Azóta folyamatosan kapom a visszajelzéseket (személyesen, e-mailben), hogy mennyire tetszett nekik (pedig nem is kapott mindenki meglepit). Rengetegen most ismerhették meg jobban,egy olyan oldalamat, ami nincs előtérben folyton, egy olyan részemet, ami egy rejtett fiók titka, az álmomat, a vágyaimat, azt amilyen akkor vagyok, mikor azt csinálom, amiért rajongok: írok. Azt, aki a felszíni többé-kevésbé egészségesnek tűnő nő mellett vagyok: SM-beteg, azt, aki mindig és mindenhol, olykor kínosan sokszor vagyok: őszinte.

Nagyon jó volt megmutatni magamból ezt a kis szeletet is, irtó nagy öröm, hogy így, ennyire pozitívan fogadták a szavaimat (még akkor is, ha megcsuklott a hangom).

11150562_963164520370345_851820594366143307_n.jpg

A könyvbemutató után persze még kipróbáltam, megnéztem, meghallgattam olyan dolgokat is, amiket mások nyújtottak magukból. És hú és ha! Olyasmit adtak, amit mindennél többre értékelek: élményt. Felmentem a suli tetejére. Imádom a magasságot (Norbert barátom jól le is szúrt: Mit kerestél egy tetőn?! Noooormális vagy? A tető veszélyes! Átdöföd a karod egy kerítéssel, ahogy szoktad), meg a repülést (mondjuk siklóernyőzés a tetőről: ah de jó lenne!), ezektől érzem magam a legszabadabbnak.

Persze itthon kidőltem, mint egy gyerek, aki egész nap játszott. Nagyon klassz volt ez a nap! Furcsát mondok (megint): jó volt ez a hétfő!

A bejegyzés trackback címe:

https://hannablogol.blog.hu/api/trackback/id/tr767385070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.