itt folytatom: http://schrodinger-lany.blog.hu/

Hanna-blog

A szavak Paganinije

2015. június 21. - Printempsfille

A piros metró padlóján ülök. Buggyos vászonnadrág fodrozódik a lábhajlatomban, a talpam koszos: fekete porréteg díszíti a lábujj közeimet is. Mezítláb vagyok. Amolyan hippisen. Valakivel - egy másik hippifazonnal - beszélgetek, miközben a Rubik-kockát rakom ki. Felettem külföldiek nézik a megállókat és angolul tanakodnak.
Felállok és odalépek hozzájuk, hogy közöljem:
- You need to go two more stops.
Megköszönik, majd megkérdezem, hol is akarnak leszállni? ezzel lényegében értelmetlenné teszem az előző válaszomat.
Snitt.
A földön fekszem, körülöttünk emberek, olyan klubszerűnek tűnik az egész. Valami titkos társaság, valami készül. Jó érzés kerít hatalmába: jó helyen vagyok. Velem szemben Dépé ül, a kiadó. Társalog valakikkel. Talán írókkal. Mellettem egy sötét hajú, kék szemű srác fekszik. A szívére hajtom a fejem, ő cirógatja a hajam. Látszólag összetartozunk, kinézek Dépére, hogy ez rendben van-e, mert olyan kicsit, mintha most csöppentem volna a szituba, és nehogy már egy idegen pasi ölelgessen. Ő mosolyog és bólogat. A srác szlovén. Nem tudom, honnan tudom, de tudom. Melegség önt el, béke és harmónia. Forró hullám, még forróbb, kicsit csíp is.
Forróság önti el a jobb lábam, csipked, szurkál. Felriadok. Elaludtam. Nem tudom, hogy lehetne felkelni arra a kellemesen dudorászó dallamara, ami az ébresztőm! Nem tudom, miért nem változtatom meg....
Talán, mert szeretek aludni.
A tabis gyógyszer az én Tamagotchim: ha nem kap időben enni, meghal. Jelzi, hogy most már ideje lenne bevennem (őt), hiszen őt ezt tartja életben. Ha nem veszem be a reggeli adagomat, továbbra is égetni és csipkedni fog. Bosszúból.

golden_tamagotchi_rgb.jpeg


Körülbelül ennyi a mellékhatása a tabisnak. a Tamagotchinak. Tizenkét óránként be kell vennem, különben rosszalkodik, mint egy gyerek, ha nem eteted meg időben.
Nem tartom magam írónak egyelőre, mert egy író szerintem zeneművet komponál, mikor ír. Egy jó író pedig tökéletes mondatokat alkot. Olyanokat, amiknek épp ott, és csak ott van a helye, ahová kerülnek. Egy jó írónak sodornak a mondatai, és végig érzed, amit éreztetni akar. Nem csak néha, hanem mindig! Egy jó írónak tökéletesek a szavai és a mondatai! Ilyen nem sok van; ilyen például Thomas Mann - írom Dépének.
- Hamarosan te leszel a szavak Paganinije! - válaszolja.
A szavak Paganinije...-ízlelgetem!
Elkezdtem pakolni a könyvespolcom, hogy hétvégén át lehessen szállítani a másik lakásba. A lakáskámba. Az albérletembe.  Pakolom Orwlellt, Dürrenmattot, Kunderát, Thomas Mannt, Kafkát, a filozófia, a kommunikáció történetét, film- és irodalomtörténeti könyveket. Miközben a dobozba rakosgatom őket, hirtelen elfog a nosztalgia, ezek a könyvek itt mind-mind hozzátettek valamit ahhoz, aki most vagyok.
Kiszökellek a konyhába, és kiabálok: költözöm, költözöm! Közben forgok, ugrálok.
Na, ezek a könyvek mind hozzátettek ahhoz, hogy ezt csinálom!

img_20150621_111726_1.jpg


Mikor akkurátusan elhelyeztem az összes fontosabb könyvet az első dobozban, meglátom a naplómat, amit tiniként írtam. Azzal a lendülettel lerogyok az ágyra, és elkezdem olvasni. Szörnyű! Jézus! Ez kidobom. Borzalmas. Még sincs szívem kidobni, mert valahogy az is hozzájárult ahhoz, aki most vagyok. Stílustalan, mondatok összefüggéstelen papírra vetése, borzalmas! És milyen hülyeségeket csináltam! Miért nem szólt rám valaki? És mégis hozzám tett valamit.
Imádom hogy elköltözöm! Imádom, hogy lesz egy saját kuckóm, ahol annyit írhatok, amennyit csak akarok. ahol ehetek majd állva (szeretek állva enni), ahol elszabadulhat a fantáziám, ahová vehetek majd citromfát és egy kaméleont. Ahová akkor és azt hívok meg, akit és amikor akarok. Ahová úgy megyek majd haza, mint az ÉN otthonomba. Még ha a világ végén van is.
Amikor kicsi voltam, elképzeltem a jövőmet: egyszer majd valaki felfedezi, hogy mekkora egy íróóriás vagyok, támogat, a mecénásom lesz. Lesz saját kislakásom, ahol irodalmi esteket tartok majd, és házam a Balatonnál, ahová elvonulhatok nyáron. Később, mikor megtudtam a betegségem, azt is hozzáfűztem, hogy majd egy szuper tablettás gyógyszernek köszönhetően jól leszek életem végéig. Ezeket a vágyaimat le is írtam. Most meg egyszerűen akkorra öröm van bennem, hogy szétszakít! Jött Dépé, és meglátta bennem a tehetséget, jött a kislakás is, és jönni fog a balatoni nyaraló is. Egyszerűen a világ legmázlistább emberének érzem magam!
Észvesztően magabiztos vagyok, óriási energiáim vannak, amivel hegyeket tudok mozgatni, amivel segíteni szeretnék másoknak, annyi tervem van, ami felé nyílegyenesen menetelek, hogy olyan, mintha most lennék csak tizennyolc éves és előttem állna a világ!
A szavak Paganinije... leginkább arra fogok törekedni, hogy ezt elérjem!

A bejegyzés trackback címe:

https://hannablogol.blog.hu/api/trackback/id/tr247561756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.