Azt hiszem, elég menő volt a 2015-ös évem. Minden évszakra jutotott valami feledhetetlen, örömteli esemény. vagy több is.

Tavasz:
Megjelent a könyvem. Ezt ennyivel le is zárhatnám, de mindez egy olyan lavinát indított el bennem és tőlem függetlenül is, amiről muszáj említést tennem. Bennem elsősorban kétféleképpen nyert ez értelmet: egyrészt örültem, hogy leírtam, segíthetek, és reménykedve vártam az első észrevételeket, hogy tényleg tudtam-e segíteni vele. Nagyon-nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, nagyon sokan megköszönték, hogy megírtam. Egy férfi azt írta, ennek köszönheti, hogy kikelt a kerekesszékből! Persze, itt jegyezném meg, nem csodáról van szó, hanem egyszerűen rossz orvosoknál volt öt éven keresztül! Elképzelni is nehéz, hogy valaki öt éven keresztül azért van kerekesszékben, mert dilettánsok az orvosok! Haragszom az ilyesmiért. A lényeg, hogy elolvasta a könyvet, ami erőt afott neki abban, hogy további orvosokat keressen fel, hogy ne nyugodjon bele abba, hogy a helyzetén nem lehet változtatni. Most már kirándul a férfi! Tudom, mekkora öröm, amikor az ember újra tud járni, mennyire könnyfakasztóan hihetetlen! Már, ezért megérte kiadatni a könyvet!
Másrészt komoly elhatározásra jutottam a könyv miatt: beteljesítem a tinikori álmom és író leszek! Bár nem hiszem, hogy meg lehet tanulni írni, viszont azt gondolom, hogy tágíthatom az ismereteimet, amik segíthetnek abban, hogy tökéletes mondatokat alkothassak zsigerből. Szóval jelentkeztem magyar szakra.

Nyár:
Nyáron a kék-fehér csíkos ruhámban Szemesen, a balatoni bungalók közti padon szürcsöltük az üdítőt, mikor elkezdett szemerkélni az eső. A rekkenő hőségben, mikor harminc fokos a tó, felüdülés volt az a pár csepp. Aznap kaptam egy sms-t a felvi.hu-tól. Akkor, ott, Balatonon tudtam meg, hogy felvettek a magyar szakra. Elképesztően boldog voltam, bár ahogy elkezdődött a szorgalmi időszak, kissé megbillentem. Ezt akkoriban (nemrég) írtam:
„Patakokban folyt el az idő. A barna fakönyvespolcomról csöpögött a szőnyegre, végigperegve a tapétámon. Mereven ültem a hintafotelemben és bámultam magam elé, szúrt a szemem. Mintha tűket döfködtek volna a véreres pókhálóval átszőtt szemgolyómba.
A karácsonyfa alatt ülünk. Nem, állunk és karácsonyi dalokat éneklünk. Bécsben sétálok. Forró csokit főzök otthon. Valaki megsimogatja az arcom. Katt. Felforrt a kávéhoz feltett vizem, riadok az álmodozásból. Este 10 óra van és még csak három oldalt írtam meg a beadandómból.
Kivánszorgok, hogy megcsináljam a kávét, nem tudom, még meddig kell fennmaradnom. Kevergetem a Kisvakondos bögrémben a löttyöt (kizárólag abból iszok kávét), és míg a gyümölcscukor spirálisan forog a porcelánfalakkal körbehatárolt területecskén, szilánkokra törik a belsőm. Kis mozaik-üvegszilánkok karcolják belső szerveimet és valahol a szívem környékén felsír a lelkem. Mire visszaérek a szobába, zokogok. Remeg a kezemben a Kisvakond, az idő zuhatagként folyik ki a szobából, ki a küszöb alatt, és soha nem látom többet.
- Nem tudom végigcsinálni! Nem megy - mondom magamnak fennhangon.”
Aludtam rá egyet a vintage tapétás szobámban és folytattam a tanulást. Ja, igen, nyáron elkezdtem az önálló életemet egy imádnivaló kis lakásban.
Óriási élmény volt, hogy nyáron a francia riviérán nyaraltam és totálisan belezúgtam Nizzába.

Ősz:
Szeptemberben megszületett a fiam, a keresztfiam, és ezzel újabb sosem volt esemény következett be az életembe: keresztanya lettem.

Tél:
Beadtuk a papírokat a bíróságra: alakul az egyesületünk. Már nagyon régóta szeretnék egy jól működő budapesti SM egyesületet, és 2015-ben érkezett el a pillanat, hogy ez megvalósulásra kerüljön. Ráadásul én leszek az elnök, szóval jó nagy felelősség, de végül is pont erre vágytam a munkámban, hát most megkapom így. Rengeteg ötletem van, és azon leszek, hogy ezek valóra váljanak, hogy a lehető leghatékonyabban segíthessek azoknak az embereknek, akik néha elvesztik a szemük világát, néha zsibbad a kezük, néha lebénulnak, néha kétségbe esnek, rengeteg frusztrációval, félelemmel és az élet által támasztott kihívásokkal küzdenek és mégis, vagy pont ezért: erősek, kitartóak.
Valahogy a téli hónapokat kedvelem ismerkedés szempontjából. Tél… hát szóval, a ködös hónapokat.
Megismerkedtem egy tudós sráccal. Nyilván tudós, mi más?! Pár hónapja ismerem, de már körülbelül háromszor akartam vele komolyan szakítani, nem igazán hagyja. Azt hiszem, ez a betörési szakasz nálam: ha meg tud szelídíteni, marad. Elég jól csinálja eddig.
Ha valamin, akkor ez a párkapcsolati töketlenségemen mindenképp változtatnom kell 2016-ban.

Legyen mindenkinek tartalmas, boldog a 2016. éve (is)!