Nézem a koponyámon a fehér foltokat Dokinál.

forrás: pinterest.com

- Nincs is sok gócpontom! – mondom az MR-képet bámulva- egy, kettő, három, négy. Csak négy – számolom, és magamban megállapítom, hogy ezek szerint csökkent a számuk.

- Azok vénák – mondja, és nézetet vált.

Automatikusan az a Jóbarátok rész ugrik be, ahol Rachel sír, hogy nem látja a gyerekét az ultrahangon. Mázli, hogy most már vannak 3, 4D-s felvételek. A gócaim száma továbbra is annyi, mint 2010-ben: 8-9 darab. Csomós a fejem, mert összekuszálódott az a sok gondolat...

Ez amúgy szerintem jó hír, mármint, hogy öt év alatt nem emelkedett a gyulladt pontok száma. Doki azt mondja, most már szuper a májfunkció értékem. Tegnapi, friss a vérképem, és tényleg elég jó: 600 helyett 42. Erről meg Douglas Adams ugrott be. Na, ezért van nekem annyi összekuszálódott gócom: mindenről beugrik valami! Végtelen történet. Michael Ende. Befejeztem.

- Mit gondol, hogy lennék gyógyszer nélkül? Nem lehetne, hogy… tudja… hogy ne kapjak semmit? – kérdezem, miután tisztáztuk, mi a véna és mi a góc.

- Én nem hagynám magát gyógyszer nélkül! Az infúziós befejezése után 7 hónappal is jöhet shub. Sőt, általában akkor „csap vissza”. Mikor álltunk le? Fél éve?

- Öt hónapja kábé. Jó, akkor holnap reggel vegyem be a tablettát valami zsíros kajával?

Ó, az elmúlt időben kutatásokat végeztem: külföldi és magyar fórumokon néztem utána a tapasztalatoknak, megkérdeztem az SM csoportban lévőket is, akik ugyanezt a gyógyszert kapják, kipuhatoltam a mellékhatásokat, és hogy mivel érdemes bevenni a tablettát. Ezért csapok egyből a lecsóba, és térek a lényegre: zsíros kajával vegyem be?

- Igen. Egyet reggel, és még egyet este. Tizenkét óra teljen el a kettő között. A bevétel után fél-egy óráig lehet pirosodás, viszketés, aztán semmi. Egy hét múlva emeljük a dózist, akkor majd a tabletta bevétele után felfújódás, gyomorpanaszok lehetnek fél-egy órán át, aztán már semmi.

Kicsit úgy érzem, mintha egy hatalmas csúzlival kilőttek volna az ég felé öt hónapja. Vagy lehet, hogy régebben. Csak repülök, és repülök, mióta kilőttek. A madarakkal egy magasságban, a felhők fölött, beintegetek a pilótáknak a repülőbe, átúszok egy szivárvány alatt, beleharapok a Holdba (mert sajtból van), csak repülök és repülök: gyönyörködöm és pillekönnyű vagyok.

forrás: pinterest.com

Megjelent a könyvem, saját lakásba költözöm nyáron, elutazom a Francia Riviérára, szeptemberben elkezdem az egyetemet (valószínűleg).

Csak szállok, és szállok.

Egyre többen mondják, hogy jó a könyv, nemcsak mint betegségleírás, hanem, mint mű, mint iromány. Lesz mosógépem a lakásban és gyönyörű tapétás szobám (pszt: ez alapján választottam a lakást), Franciaország csodálatos lesz: napsütés, tenger, sok-sok város! Csak szállok és szállok. Felhőkön szökellek és kicsavarom belőlük az esőcseppeket. Hanyatt fekve úszom a levegőben és napszemüvegben bámulom a napot.

Nem akarom, hogy a csúzli egyszer csak visszapattanjon az eredeti pozíciójába, visszarántson, visszazuhanjak! Nem fogok. Szedem a gyógyszert, és hiszek benne és magamban. Nem gondolom, hogy a testem betegségét meg lehet gyógyítani pozitív gondolatokkal, de az tuti, hogy a negatívoktól csak romlik a helyzet.