Álmosan kikecmeregtem az ágyból. Be is kellett pakolni az iskolatáskába, felöltözni, eltenni az uzsonnát, fogat mosni.

Közben kopogott kint az eső, az utca sötét volt és valami megmagyarázhatatlan izgalom tört rám. Talán az új csomagolópapírokra emlékezvén, amit anyuval választottunk ki és kötöttük be velük a könyveket. Én csak figyeltem azt a precíz munkát és néha megpróbáltam utánozni, de inkább csak a vignettát ragasztottam a csomagolóra.

Az érzelmekhez illatok és olykor színek társulnak.

Ez volt az iskolakezdés illata. Minden évben újra átéltem és még felnőttként (ok, ez az én tollamból nem bír jelentéssel) is emlékszem arra az illatra.

Állást kaptam egy iskolában. 6 órás multimédiás munka. Érzem az iskolakezdés illatát.

Amikor beteg voltam, a nagyi hagymateát főzött és mesét olvasott. A nagyinak néha japánkenőcs szaga volt, néha ecetes (mert ecettel mindent meg lehet oldani, drága gyermekem), máskor édes (süti). Az otthonkájának a frissen vasalt illatára is emlékszem, arra, hogy mennyire jó volt hozzábújni köhécselés közben. A nagyinak munka és törődés illata volt mindig.

A nyaraknak volt a legjobb illatuk: barack illat! Persze, virág és víz illattal keveredett, de a barack dominált mindig.

A mai napig barackos a nyár.

A hétvégéknek is megvolt a maguk illata: friss, lendületes, kíváncsi szombatok és bágyadt vasárnapok. Volt, hogy órákig várakoztunk az ablakban könyökölve, hogy beteljesedjen az apás hétvége ígérete, annak is megvolt a külön illata: tömény, párás, fülledt. Bőr szagra, benzinre és füstszagra emlékszem az apás hétvégékből. De ezekhez kellemes emlékek fűződnek, szerettem azokat a szagokat, nem zavartak.

Voltak teljesen érthetetlen és megmagyarázhatatlan illataim: például a  spánielünknek pop-corn szaga volt szerintem. Imádom a pop-cornt és imádtam a kutyánkat is. Mindössze ennyi az összefüggés.

Szeretem a régi dolgok illatát: bútorok, könyvek, mind-mind mesélnek valamit. Volt idő, mikor megvesztem az antikvár könyvekért. Róttam a Múzeum körutat és minden antikváriumba bementem. Néha csak szaglászni. Azoknak a bóklászós estéknek is megvolt az illatuk: néha esős, néha fülledt, de mindig friss, csábító.

Egyedül a szerelemben volt illata az újnak. Az izgalom, a várakozás, a megismerés lehetősége… Az mindig új volt, akárhányszor jött is.

Boros, virágos, víz, hó, izgő boldogság illata volt. Ez volt a „megpördül a világ-illat”.

És a félelemnek is van illata. De annak inkább színe. Barnás, mint a halál, örvénylő, süket és büdös szájszagú.

Volt, hogy csak bottal tudtam közlekedni, sőt, volt, hogy azzal sem. Sosem gondoltam rá, mi lesz később, mert nem tudtam elképzelni, nem voltak fogalmaim, szavaim a mindenkori állapotomra sem, nemhogy egy jósolandó jövőre…

Nemrég felmásztam a révfülöpi kilátóba. Olyan örömöt éreztem, mintha legalábbis életet adtam volna valakinek!

Volt, hogy nem tudtam visszaütni a ping-pong labdát, annyira lelassult a reakcióidőm. Kábé 3 éve. 5 éve még ping-pong csatákat vívtunk, rá két évre meg már nem ismertem magamra.

Hetek óta ping-pongozunk és most már csak Villámnak tessék szólítani! Olyan sebességgel adogatom a labdákat, mint régen, mikor még apu tanított a pincehelyiségben, ahová a színészekkel jártak játszani. Mindig megengedte, hogy feljöjjek 10 pontig, de annál tovább már csak saját erőmből juthattam volna. Sosem jutottam, apa túl jó volt.

A napokban –hála a hetek óta tartó küzdelemnek- megnyertem egy játszmát.

Gyűlöltem futni: unalmas és fárasztó! A bénulás után viszont akárhogy akartam, nem tudtam futni már. Most is unalmasnak és fárasztónak tartom, de már nagyon vágyom rá. Egy hete futottam is! Hogy elérjem a kompot. Elértem és elfáradtam attól a minimális távolság megtételétől is, mégis vigyorogtam, mint a vadalma.

Folyamatosan érzem, hogy a bal lábam fáj körkörösen. Persze, kisebb koordinációs problémáim akadnak néha és ilyenkor össze-vissza verem a combom mondjuk egy asztal sarkával, de ezen kívül is zsizseg a lábam körkörösen egy sávban folyamatosan.  Valamiért a jód szaga ugrik be.

Bogyóka (egy sm. beteg lány, aki mindenkit Bogyókának szólít, attól függetlenül, hogy mióta és milyen mélyen ismeri az illetőt) kérdezősködött a tysabriról a minap. Hatásmechanizmus, mellékhatások, és a többi.

A tysabrinak köszönhetem, hogy 5 kilométert tudok megállás nélkül gyalogolni, hogy felmásztam a kilátóba, hogy tudok ping-pongozni, hogy tudok futni, hogy tudok dolgozni, hogy visszajött az önbizalmam. Nem az ezoterikus hókuszpókuszoknak, pszichómókusoknak és hitnek! A tysabri adta vissza az életem!

Nem akarom már érezni azt a büdös szájszagot soha!