Fűszeres forralt bor illat lengte be a várost. Orgonaszó zendült a Szent István Bazilikából, fénycsóvák, és fénygömbök, meg szaloncukrok illegették magukat szemérmetlenül az ajándéktárgyak forgatagában. Bohócok, mutatványosok hada. Tömeg. Hó nem volt. Napsütés, fényesség, bor és tömeg volt. Úgy özönlöttek az emberek, mintha még jegyrendszer lenne, és kenyérért állnának sorba. Minden árusnál ugyanaz az ajándéktárgy, mégis mindenhol megáll mindenki körülnézni. Zombiként törnek utat, nem is figyelnek, csak lézengnek és kitartóan bámulnak. Csak lézengek és kitartóan bámulok.
Gyerekkoromban nem telt el karácsony hó nélkül. Aztán velem együtt a globális felmelegedés is nőtt, így havazni már inkább január-februárban szokott. Meg márciusban néha…
Gyerekkoromban elhitették velem, hogy van Jézuska. Este elmentünk a térdig érő hóban a templomig, hogy bedobjuk a leveleinket a Jézuskának. Aki másnapra természetesen elolvasta, beszerezte és a fa alá tette. A Jézuska olyasvalaki volt, mint Batman vagy Superman: természetfölötti erővel bírt és gyorsabb volt a fénynél is (ezt nyilván magába foglalta a természetfölöttisége).
Teljesen kiborultam, mikor a nálam egy évvel idősebb rokon kislány felvilágosított: Jézuska nincs, az egész egy kamu.
Nem tudom, azon buktam-e ki, hogy hazudtak a szüleim vagy, hogy ostobának találtam magam (a 9 évesek sértett öntudatával), hogy be lehetett etetni ilyen dajkamesével, vagy a tényen, hogy egyszerűen nincs Jézuska.
Mindenesetre a hitemnek végérvényesen lőttek.
A kereszténységben nem hiszek, az egyházakat nem bírom, klasszikus értelemben nem vagyok Istenhívő sem. (Nem klasszikus értelemben, mindenkiben ott van valami esszencia szerintem, amit – ha jól esik – lehet Istennek is nevezni.) Mégis tartom a karácsonyt. Egész évben figyelek, hogy ki mire vágyik, de olykor listát íratok, aztán abból válogatok, majd én, a szuperhős (hisz ne mondja senki, hogy az ajándékok beszerzése folyamatos időhiányban és egyéb akadályokkal nehezítve, nem természetfeletti képesség!) a fa alá teszem az ajándékokat december 24-én.
Karácsonykor degeszre eszem magam (idén 3 hónapos terhesre ettem magam), díszitek, mézeskalácsot sütök, forralt borozok, beszélgetünk, nevetünk a családdal és megnézünk valami filmet közösen.
Nem a vallás miatt karácsonyozom, nem Isten miatt, hanem mert szép, szeretem és jó ilyenkor. Meghitt.
Az, hogy most 15 fok volt karácsonykor, azt hittem, ellenemre lesz. Milyen dolog ez?!
De bevallom, imádtam. Télen, a hidegben, a sötétben elmegy az összes életkedvem. Legszívesebben mackó lennék, hogy átaludjam az egész telet!
Január-február a mélypont számomra. Színtelenné válok. Mint sokan mások. Szükségem van a napra! Ha egész évben soha nem lenne 15 foknál kevesebb, akkor folyamatos energiagombóc lennék. Energia-hurrikán. Bírnám.
Épp bent bámészkodtunk a vidéki rokonokkal a karácsonyi vásárban (igazából próbáltunk talpon maradni, nehogy elsodorjon a tömeg), amikor egyik pillanatról a másikra rám nehezedett a levegő. Mikor már visszafelé gyalogoltunk a kocsihoz, hirtelen 10 fokot csökkent a hőmérséklet és eleredt az eső. A parkolóház liftjében valaki megkérdezte, jól vagyok-e. Fáradt vagyok- mondtam, és úgy éreztem, összeesek.
- Nagyon sápadt vagy! – jegyezte meg valaki.
Mire beültünk a kocsiba, hányingerem lett, szédültem és nagyon nehézzé vált a levegő. Ahogy hazaértem, lefeküdtem és 12 órán keresztül úgy maradtam. Téli álmot aludtam.
A hirtelen jövő időjárás-változás kicsinál. Mióta sm-es vagyok, olyan lettem, mint az öregemberek, nem tudok felkelni, ha ilyen váratlanul változik a hőmérséklet. Azelőtt ilyesmivel nem volt gond. Frontérzékenység? Mi az?
Van egy barátnőm, Natasa, aki nem karácsonyozik. Inkább hanukázik. Ha muszáj valamit csinálnia.
2 éve én is hanukázom a Lauderben. Azt is szeretem. Szép, kedves ünnep, ahol szintén degeszre ehetem magam. A december a hízásról szól, na.
Ha egyszer lesz gyerekem, nálunk lesz karácsonyfa és lesz hanukija is, fánkot is eszünk majd, meg mézeskalácsot is.
Apropó gyerekvállalás.
Már hónapok óta nyüstöl a dokim, hogy váltsunk gyógyszert. Nem akartam, mert a jelenlegi tökéletesnek bizonyult. Leszámítva, hogy nagyon veszélyes is lehet, ha bizonyos százalékok teljesülnek. Miért teljesülnének? – kérdezgettem 2 éven keresztül és bíztam, hittem a gyógyszeremben, bármennyire is rizikós. Meg nem tetszett az alternatíva, amire válthatnék. Abban nem bíztam, nem hittem, azt elvetettem. Esélyt se adtam neki.
- Nézze Hanna, váltanunk kell! Nemrég kijött egy új gyógyszer, válthatnánk arra! – mondta legutóbb a dokim.
- Az milyen gyógyszer?
- Tablettás az is. Ugyanaz a gyártója, mint a mostani gyógyszerének, ha nem válik be az új gyógyszer, visszaválthatunk a mostanira, és lehet terhes is. Igaz, akkor 3 hónappal előtte abba kell hagynia a gyógyszert…
- Akkor csak tervezett baba lehet – mosolygok.
Nem mintha tudnám, hogy kitől lesz gyerekem, de azért ez így megnyugtatóbb, mint a másik gyógyszer lett volna, aminél kizárt, hogy legyen utódom. Akárkivel beszélek, mindenki azt mondja, nem tud elképzelni gyerek nélkül, nekem anyának kell lennem. Tény, rajongok a kölykökért.
Szüret a Balatonnál - én gyerkőcöt szüretelek
Nem akarok én játszani a tűzzel: abbahagytam a gyógyszert.
A következő 2 hónapban kétszer kapok szteroidot, biztos, ami biztos alapon (nehogy rosszabbodjak az átállás alatt), aztán január 14-től elkezdem a tablettás gyógyszert. Napi két tabletta, egy reggel, egy este. Mellékhatás: puffadás, pirosodás az első 2 hétben. De mégsem bénulás vagy halál…
Ez olyan gyógyszer, mint amit először kaptam, ami tönkretette a májfunkciómat, úgyhogy az alkoholt most már tényleg el kell felejtenem! Majd jövőre.
Nem tudom, mi lesz. Sose tudom, csak döntök. Dönteni muszáj. Nem tudom, jól döntök-e, nem tudom, létezik-e jó döntés, de még mindig ugyanazt akarom, mint 4 éve: élni.
Nem nőttem még fel, nem hiszem, hogy valaha menni fog. Másoknak gyerekeik születnek, de minimum összeházasodnak, 16 éves gyerekek egész pontosan tudják, mit akarnak, én meg csak táncolok és táncolok. Még 4 év után is örülök, hogy tudok táncolni, hogy tudok mozogni.
Most még van 2 nap 2014-ből. 2 nap a 30. szülinapomig! 2 nap mámor!
